Zöld Energia Vetélkedő

Vissza

Köszöntő

Kedves Versenyzők, Érdeklődők!

A Pannonpower felelős nagyvállalatként kiemelt feladatának tartja, hogy minél szélesebb körben megismertesse a pécsi erőműben zajló, biomassza-alapú energiatermelést és ezáltal népszerűsítse a környezetbarát és fenntartható megújuló energiaforrásokat. Ehhez a célkitűzéshez szervesen kapcsolódik a Zöld Energia Vetélkedő, amit a 2015/16-os tanévben már negyedszerre hirdet meg társaságunk a városi távhőszolgáltatóval, a PÉTÁV Kft.-vel együttműködve. A négy online fordulóból és egy elő döntőből álló, több hónapos versenysorozat célja, hogy a természettudományok iránt érdeklődő diákok minél szélesebb betekintést nyerjenek a megújuló alapú villamosenergia- és hőtermelés világába.

A feladatok ennek megfelelően az első fordulók során általánosságban a különféle megújuló energiaforrásokról és a biomasszában rejlő lehetőségekről szólnak. A verseny második felében már jóval konkrétabb témák, a pécsi erőmű és a távhőszolgáltatás következnek. Ebben a szakaszban a 10 legjobb csapatnak lehetősége lesz személyesen is ellátogatni Közép-Európa legnagyobb biomassza-erőművébe, majd felfedezhetik távhőrendszer titkait is, amely a 100%-ban megújuló forrásból előállított hőenergiát eljuttatja 31 ezer pécsi lakásba és több száz közintézménybe.

A decemberi döntőben értékes nyereményekért mérkőzhet meg az öt legjobb csapat: tabletet, akciókamerát és okoskarkötőt nyernek a legjobbak, míg az első két online fordulóban legeredményesebbnek bizonyuló iskola különdíjként egy laptopot vihet haza.

Sikeres feladatmegoldást és jó versenyzést mindenkinek!